Pünkösdről Mindenkinek

Van-e üzenete a pünkösd ünnepének a mostani időben? Mit gondolunk erről a furcsa, régi, nehezen hihető történetről? Ha elkezdünk utána járni, érdekes dolgok derülnek ki.

A pünkösd eredetileg zsidó ünnep volt, a mózesi törvény rendelte el. A húsvéti ünnepkörtől, pontosabban az első kéve felmutatásának ünnepétől hét hetet, vagyis az ünnep utolsó szombatjától összesen ötven napot kellett számolni pünkösdig. Ezért nevezték héberül a hetek ünnepének (savuot), görögül ötvenediknek (pentekoszté). Ekkor volt a búzaaratás kezdete, tehát aratási hálaadó ünnep is volt, az új termés napjának is nevezték. Különös: előre ünnepelték, hálásan, a nyári betakarítást.

Jézust húsvétkor, vagyis a pászkabárány feláldozásakor ölték meg, és az első kéve felmutatásakor, vasárnap támadt fel. Földön jártakor sokszor megígérte, hogy bár elmegy az Atyjához, elküldi a Pártfogót, a Szent Szellemet (a Szentlelket).

Véletlen lenne mindez az egybeesés? Aligha.

Péter szerint mindez „Isten elhatározott döntése és terve szerint”^[1] történt. A tanítványok kiléptek szobájukból, és az ünnepre összegyűlt nemzetközi hallgatóság sokféle nyelvén „Isten hatalmas dolgairól” beszéltek.

Péter a hallgatóság lelkiismeretére terheli bűneiket, sőt Jézus halálát: „a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt.” Ők azonban nem megsértődnek, hanem „mintha szíven találták volna őket”, kérdezik, hogy „mit tegyünk”? Péter válaszán keresztül Isten útjára indítja a Gyülekezetet, azok közösségét, akiket később Krisztusról, vagyis a Messiásról (mindkettő Felkentet jelent) neveznek el - a mi nyelvünkön - keresztyéneknek; azt az „aratást”, amely még a mi korunkban is tart: „Térjetek más felismerésre, és merítkezzetek be mindannyian a Felkent Jézusnak nevébe vétkeitek bocsánatára, és majd elnyeritek a Szent Szellem ajándékát. Mert nektek szól az ígéret és gyermekeiteknek, valamint mindazoknak, akik messze vannak, akiket az Úr, a mi Istenünk még el fog hívni.”

Az Úr, a mi Istenünk tehát ma is hív minket. Az ígéret személyes: a Tiéd és az enyém. Ha megtérünk, hiszünk Benne, aki értünk meghalt és feltámadt, megkapjuk a Szellemét, és Vele közösségben élhetünk örökké.

1. A dőlt betűvel szedett bibliai idézetek az Apostolok cselekedeteinek könyve 2. részéből, a Magyar Bibliatanács és Csia Lajos fordításából valók.